A 2016. évi Múzeumok Éjszakáján nyitottuk meg „Ez tehát az én akaratom…” Dubniczay István hagyatéka című kiállításunkat, mellyel a kanonok és mecénás halálának 250. évfordulójáról emlékezünk meg. A kiállítást október 2-ig tekinthetik meg a látogatók a Múzeumban, ezután Veszprémben, a Dubniczay-palotában kerül bemutatásra.
Dubniczay István kanonok neve nem ismeretlen Veszprém megyében, ám eddig életének csak néhány mozzanatát ismertük. Fiatalkorát sajnos napjainkig homály fedi, pedig testvéreinek pontos születési idejét ismerjük. A kutatómunkát nehezíti, hogy a XVIII. század elején összesen öt Dubniczay Istvánnal találkozhatunk abban a trencséni jezsuita gimnáziumban, ahol a veszprémi kanonok Sándor nevezetű testvére is tanult. Mindegyiket sikerült azonosítani, ám ennek ellenére is csak azt tudhatjuk, hogy a „mi” Dubniczay Istvánunk valamikor 1710 körül született, valószínűleg Trencsénteplicen.
Dubniczay István 1766. július 1-jén írta meg végrendeletét. Testamentuma egyben az első írásos forrása a zirci Dubniczay-háznak, amely napjainkban a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház székhelye. Dubniczay életében fontosak voltak a különböző szerzetesrendek. Tanulmányait a trencséni jezsuitáknál folytatta, Pápán a pálosok között tevékenykedett, Veszprémbe érkezésekor a piaristáknál lakott, majd Zircen a ciszterci szerzetesek között találta meg a hőn áhított nyugalmat. A kanonok ezen szerzetesrendek bőkezű adományozója volt. Ám a világi egyház kötelékében élő Dubniczay István munkássága sem merülhet feledésbe. Veszprémben építtetett háza 1751-ben készült el, amely napjainkban a Művészetek Házának székhelye. Kanonoksága alatt tevékenyen részt vett a rekatolizációban, a protestánsok elleni küzdelemben és harcolt a káptalan birtokainak védelmében. Mai napig is ismert és egyháztörténeti szempontból jelentős a veszprémi püspökök életét bemutató kéziratos munkája, a Series episcoporum Wesprimiensium. Az eredeti kéziratot, melyet ma az Országos Széchényi Könyvtár őriz, megtekinthetik a kiállításban.
