A zirci és a veszprémi Dubniczay-házak 2016-ban közös kiállítást szerveztek, melyen Dubniczay István hantai prépost, veszprémi éneklőkanonok és zirci szerzetes halálának 250. évfordulójára emlékeztek meg. A veszprémi káptalan iratai között több utalást is találunk Dubniczay István múltjáról, melyek kiindulási pontot jelentenek a kanonok pályájának rekonstrukciójához. A család azonosítását jelentősen megkönnyítette, hogy a kanonok végrendeleteiben felsorolta több közeli rokonát. Ennek köszönhetően megtudhattuk, hogy a trencséni jezsuita kollégium diákjai között az 1724. évben szerepel egy Trencsénteplicen született magyar nemes ezen a néven, aki éppen syntaxista volt. Arra következtethetünk, Dubniczay István 1710 körül látta meg a napvilágot. A fiatal Dubniczayról forrásokkal csak azt tudjuk megállapítani, hogy már felszentelt papként került Acsády Ádám püspök udvarába. Az ő kezéből nyerte el 1737-ben a Szent Mihály arkangyalról címzett hantai prépostságot. A káptalan, amelynek élén Padányi Biró Márton nagyprépost állt, tiltakozott Dubniczay kinevezése ellen. Ehhez az eseményhez köthetjük Dubniczay István és Padányi Biró Márton nézeteltéréseinek kezdetét. Az új hantai prépost rövid időn belül veszprémi kanonok lett, majd két évvel később, 1742-ben már éneklőkanonokként szerepelt a forrásokban. Dubniczay nem töltött sok időt Veszprémben. Acsády püspök a szülővárosába, Pápára küldte, ahol a pálos rend építkezéseit és birtokvisszaszerzéseit felügyelte. Neve gyakran előfordult a pálosok irataiban. A rend letelepedésének századik évfordulóján 1738-ban a prépost mondta az ünnepi szentmisét Pápán. Ráadásul Dubniczay 1741. március 28-án a pálos szerzeteseket bízta meg utolsó akaratának végrehajtásával. Acsády Ádám halála után új fejezet kezdődött Dubniczay életében, mivel a káptalan élére Padányi Biró Mártont nevezték ki. Dubniczay Istvánt 1748-ban bepanaszolták a pápai nunciusnál egy nő megbecstelenítésének vádjával, melynek hátterében vélhetőleg a püspök állt, majd 1753-ban ismeretlen személy Padányi püspököt jelentette fel az udvarnál főispáni teendői elhanyagolása miatt. A kanonokot felmentették a koholt vádak alól, ám Padányi Biró Márton ellen több vizsgálat is indult. Miután Dubniczay István visszatért a pápai pálosoktól Veszprémbe, a piarista rendház egyik szobájában rendezkedett be. Padányi azonban kanonoki ház építésére kényszerítette őt. A ház szentelésére 1751. július 15-én került sor, amit Dubniczay kérésére a püspök ellensége, Kácsor Keresztély piarista házfőnök hajtott végre. Padányi püspök személye sok konfliktust szült főispáni szerepében is. Ezek közül a leghosszadalmasabb az volt, amikor újból meg akarta állapíttatni Veszprémben a káptalan, a város és a püspökség birtokainak határait. A Veszprém városával folytatott csatározásai kitöltötték a püspök életét, sőt megpecsételték egész hivatali idejét. Padányi Biró Márton a legélesebb harcokat mégis a káptalannal vívta. Nem rekonstruálható, hogy Dubniczay István életét milyen módon érintették püspöke reformjai, ám azt világosan láthatjuk, hogy a reformáció visszaszorításában kulcsszerepet kapott. Veszprémi évei során alárendelte magát püspöke rekatolizációval kapcsolatos intézkedéseinek. Dubniczay István tevékenysége a Veszprémben eltöltött idő alatt szerteágazó volt. Egyrészt a káptalant képviselve mindent megtett azért, hogy ellenkezzen elöljárója intézkedéseivel szemben, másrészt megfigyelhetjük, hogy az egyházmegyében zajló rekatolizációs folyamatok tevékeny résztvevője volt. A veszprémi egyházmegyében több templomfoglalás is valóságos harcok árán ment végbe. Dubniczay István életében kiemelkedik az ún. lovasi ügy, ami a település református egyházának fordulópontja volt a XVIII. század közepén. Dubniczay István korában nemcsak a veszprémi káptalan átszervezése zajlott, a szerzetesrendek is ebben az időben kaptak új erőre. A ciszterci rend újjászületésének központja Zirc lett. A XVII. században a lilienfeldi apátság vállalta magára a zirci uradalom visszaállítását. Ám az anyagi és jogi nehézségek arra kényszerítették a szerzeteseket, hogy Zirc számára új kilátásokat keressenek. A sziléziai Heinrichau (ma Henrykow Lengyelországban) apátsága vállalta magára a zirci újjáélesztését. Az intézmény jogainak átruházásáról 1699. december 15-én a két apátság megegyezett, a sziléziaiak 31 ezer forintot fizettek Lilienfeldnek. I. Lipót kinevezte Heinrich Kalertet zirci apátnak, ettől kezdve egészen 1814-ig, a heinrichaui apátok egyben Zirc elöljárói is voltak. Az örökösödési háború miatt a zirci apátságnak anyagi nehézségei lettek. Amióta Poroszország elszakította Heinrichaut Osztrák-Sziléziától, nehézséget okozott a zirci apátság kormányzása. Mária Terézia megtiltotta, hogy pénzt és természeti javakat vigyenek ki idegenek az országból. Ebben a bizonytalan helyzetben érkezett Dubnicazy István Zircre, aki a szerzeteseknél keresett menedéket a veszprémi káptalanban uralkodó ellenséges légkör miatt. A kanonok élete során több szerzetesrenddel került kapcsolatba: iskolás éveit a jezsuitáknál töltötte, Acsády püspök idejében a pápai pálosok között élt, Padányi alatt főképp a piaristáknál tartózkodott. Nem volt számára ismeretlen a szigorú regula szerinti élet. Az elkövetkezendő években Dubniczay neve gyakran előfordult a ciszterciek zirci házának Historia domusában. Mint rendkívüli jótevőre számíthattak rá a szerzetesek. Padányi Biró Márton 1752-ben felszentelte az új apátsági templomot, ám ekkor annak berendezése még nem készült el. A zirci apátsági templomban felállítandó főoltár céljára 1754-ben Dubniczay 4000 forintot adott. A szerzetesek ebből a pénzből vásárolták Bécsben az oltárképet, amely Mária Mennybemenetelét ábrázolja. Készítője a híres Franz Maulbertsch volt, akinek a műveit Padányi Biró Márton is kedvelte. Az oltár szobrait is a kanonok készíttette pápai fafaragó mestereknél, ezek Szent Benedeket, Szent Bernátot, Keresztelő Szent Jánost, Szent Józsefet, Szent Pétert és Szent Pált ábrázolják, valamint egy nagy angyalcsoportot. Az első szentmisét 1756. augusztus 15-én a jótevő mondta. A főoltár és a mellékoltárok aranyozása szintén a mecénás jóvoltából történt meg. Dubniczay István menekülni kívánt Veszprémből. Rómához folyamodott felmentésért a helyben lakás alól, mert neki a veszpréminél enyhébb levegő kell, ilyen pedig nézete szerint a zirci. Elérte, hogy 1759-ben felmentették őt a helyben lakás alól, tehát elhagyhatta a veszprémi káptalanban kijelölt helyét. Dubniczay 1763. március 5-én Koller Ignác veszprémi püspök előtt lemondott a veszprémi kanonoki javadalmáról, de a hantai préposti címét meghagyta magának. A rákövetkező napon már Zircről címezte levelét, melyben megadta azon tárgyak és javak jegyzékét, amelyeket eltartása fejében a zirci konventnek felajánlott. A prépost a ciszterciektől megkapta az egyik használaton kívüli épületüket az apátsággal szemben. Ez már korábban megtörténhetett, mivel még kanonokként is gyakran időzött a szerzetesek között: az önálló háztartáshoz szokott úr az újonnan felépített apátságon kívülre költözött. Ezt támasztja alá az is, hogy idősebb korára nem novíciusként lépett a rendbe. Konstantin Haschke apát 1763. június 1-jén a heinrichaui és zirci konventek és a ciszterci rend konfraterévé tette a prépostot. A következő írásos nyoma a prépost cselekedeteinek a saját végrendelete, amelyet 1766. július 1-jén készíttetett el zirci házában. Két nappal később Dubniczay elkísérte az apátot Heinrichauba, ahol július 24-én agyvérzést kapott. Az apátságban úgy döntöttek, hogy visszaviszik őt Zircre. Karácsony napján újabb agyvérzést kapott és négynapi haláltusa után december 29-én eltávozott az élők sorából, temetésre pedig december 31-én került sor. Emléke máig él Veszprémben és Zircen is, jelentős adományokat tett a rendnek és az egyházmegyének, melyek egy része napjainkig megtekinthető. Családjára és a számára meghatározó intézményekre hagyta teljes vagyonát. A zirci házáról, amely napjainkban a Reguly Antal Múzeumnak és Népi Kézműves Alkotóháznak ad helyet, kiderült, hogy már korábban is a rend tulajdonában állt. Kölcsönbe kapta a ciszterciektől zirci tartózkodása idejére. Ekkor átépítette, vagyis lakhatóvá tette a század elején lerombolt épületeket. Annak érdekében pedig, hogy a jövőre nézve tisztázza a tulajdonjogokat, egyértelműen a cisztercieknek adta vissza. Jelen kötet részét képezi a Dubnicazy Istvánnak titulált egyetlen kézirat részletes ismertetése is, amely műfaját tekintve egy püspöklista. Ez napjainkban az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában található Fol. Lat. 2553. leltári szám alatt. A püspöklistákban időrendben követik egymást a püspökök, megemlítve a püspökségük idejét, legfontosabb cselekedeteiket stb. Valószínűsíthető, hogy minden püspökségen készült, vagy vezettek ilyen feljegyzéseket, csak ezek megsemmisültek. A Dubniczay-féle püspöklistának középkori előzményét nem lehetett azonosítani. A közlésre kerülő kéziratos munka a püspöklistákra jellemző „műfaji” sajátosságot mutatja. A veszprémi püspökökről eddig két személy készített összefoglaló munkát: Róka János és Beke Kristóf. Lukcsics József A veszprémi püspökség római oklevéltára sorozat negyedik részében összeállította a veszprémi püspökök névsorát kezdetektől a mecénás Hornig Károly püspökig. Itt a tudományosság és teljesség igényére törekedett, hogy a jövendő kutatóknak ez által segítséget nyújtson. Dubniczay István hantai prépost, éneklőkanonok és apostoli protonotárius neve alatt fennmaradt veszprémi püspökök listája egy 1633 körül elkezdett kéziratra épül, annak adatait veszi át, egészíti ki, vagy éppen elveti. Megállapíthatjuk, hogy ez a kézirat 1745 és 1778 között keletkezett. Dátum szerinti utolsó bejegyzés Esterházy Imre esztergomi érsek halála (1745). A Dubniczay püspöklista elején lévő bejegyzés szerint Szvorényi Mihály 1789-ben Bécsben egy aukción vásárolta meg. Róka János könyvében szó szerint idéz az általa elnevezett „veszprémi manuscriptum”-ból, ami a Dubniczay-féle kézirattal teljes egészében megegyezik, így megállapítható, hogy ez a kézirat volt Róka János egyik forrásmunkája. A Dubniczay kanonok neve alatt fennmaradt kézirat sajátossága abban rejlik, hogy a XII. századtól a XV. századig felsorolt tényadatok középkori oklevelek adataira épülnek. Az információk közlése kimondottan a veszprémi egyházmegyére vonatkoznak, néha országos kitekintéssel. A kézirat szerkezetében a XVI. század egy határvonal. Eddig felsorolás szerűen követték egymást az adatok az egyes püspököknél, ezután már elbeszélő forrás jellegét veszi fel az írás, és csak az általános jellegű évszámokat és adatokat közli az olvasóval.
