Szabad a vásár -kézműves udvar a Bakonyi Betyárnapokon 2018

"SZABAD A VÁSÁR! – KÉZMŰVES UDVAR A XX. BAKONYI BETYÁRNAPON” 
Beszámoló az NKA 106107/01335 pályázatáról

2018.


Rendezvényünk egy Zircen hagyományosan megrendezett országos eseményhez kapcsolódott, a XX. Bakonyi Betyárnapok és Országos Betyártalálkozóhoz. Rendezvényünk a két napos fesztivál második napján, 2018. augusztus 4-én, szombaton du. 14-20 óráig valósult meg, párhuzamosan a többi programelemmel. Térbeli elhelyezkedésünk kiváló volt, hiszen közvetlenül a főszínpad mellé települhettünk ki. A program látogatottságát meghatározó nagy meleg ellenére szép számban jelentek meg az érdeklődők. A rendezvény főszervezője 1500 fős látogatottságot mért, a kézműves rendezvény aktív látogatóinak száma 200 fő körül mozgott.

Az általunk szervezett program kilenc elemből állt össze:

 1. A terület installálása a kézműves foglalkozásokhoz és a játszóházhoz

A rendelkezésre álló kb. 70 m2 területen három sátrat állítottunk fel a kézművesek számára, a tér fennmaradó részét nádkerítéssel kerítettük el, ahol a népi játszóházat rendeztük be. A terület egyik sarkába egy szekeret állítottunk, a másikba egy magaslest, amelyről jól megfigyelhető volt a rendezvény történései és persze a bakonyi betyárok is. A rendezvény népszerűsítéséhez Zirc központjában, az Apátság előtti téren egy fotóparavánt állítottunk fel, ahol egy betyár párral fotózkodhattak az érdeklődők.

2. Népi játszóház

A népi játszóház koncepciójának kidolgozására és lebonyolítására Wolfné Litter Beátát bíztuk meg. A szükséges eszközöket részben ő, részben a Múzeum biztosította. A játéklehetőségek a hagyományos paraszti gazdálkodás elemeire épültek: kukoricamorzsolás, teknőben mosás, favellával szénagyűjtés, fatálakban tésztagyúrás, diótörés, fejés, de voltak hagyományos játékok is: karikadobálás, célbadobás nemezlabdával, erőpróba patkóval, beöltözés hagyományos viseletbe.

3. Juhász- és pásztortárgyak bemutatása

Juhász Imre maga is juhász. Tárgybemutatóján hagyományos viseleti darabok és a pásztorkodás kellékei szerepeltek: subák, csengők, billogok stb.

4. Faesztergályos és asztalos munkák interaktív bemutatása

A diszeli faesztergályosok (Szabó János és Szabó Milán) faesztergályos és asztalos munkák interaktív bemutatóját tartották.

5. Faművesek munkabemutatója

 A Magyar Hagyományőrző Faműveseknél a látványos munkabemutatójuk mellett ki is lehetett próbálni több tevékenyéget:

• fűrészelés állványos, hosszvágó fűrésszel;
• farönk kérgezése vonókéssel;
• farönk fűrészelése keresztvágófűrésszel;
• farönk csaptatása, hokkolása, faragóbárddal történő faragása;
• a szíjókés és faragópad, amerikáner és furdancs, szegfúró, pergőfúró, cigányfúró, simítógyaluk, szárnyasgyaluk, profilgyaluk, bognárbokázó, kerékagyfúró, kádározó nagygyalu/dongagyaluk, 19. század végén készült, kézzel hajtható intarziavágó fűrész/lombfűrész használata;
• élőfa pontos méretének meghatározása egy bot segítségével

6. Kézműves foglalkozások

A kézműves bemutatókat és foglalkozásokat az alábbi mesterek tartották:

• Pappné Rácz Ildikó kötélverés
• Frecot Emese nemezelés
• Szurgyi Zsuzsanna bőrözés
• Hegedűs Árpád kosárfonás
• B. Dobos Teréz szövés
• Boross Gyula agyagozás

7. Népi hangszer bemutató

Hagyományőrző Kelevézek, Pechnig Rezsőné Éva és Pechnig Rezső népi hangszereket mutattak be, szólaltattak meg, együtt zenéltek és énekeltek a sokadalommal, kicsikkel és nagyokkal. Népi hangszereik tekerőlant, csimpoly magyar duda, koboz, ütő gardon, doromb, köcsög duda, moldvai dob, citera és csörgők sokasága.

8. Csigavár Játékpark (fajátékok)

Csigavár játékparkban az érdeklődők lengőtekét, karikahajtást, ütlegelőt, egérvezetőt, pengő pottyantót és számtalan érdekes népi játékot próbálhattak ki.

9. Hagyományőrző Betyárok

 A Betyár tanyán korhű viseletek, eredeti fegyverek, autentikus muzsika segítségével elevenedett meg a 170 éve letűnt betyárvilág. Az érdeklődők számára hasznos ismereteket kínáló betyártanoda keretében Herbály Andrással az ózdi betyárok tartottak rendhagyó történelemórát.

További költségek merültek fel az esemény reklám anyagának kidolgozásakor. Kaszás Eszter grafikus megbízási szerződéssel, NALORS Kft. nyomda számla ellenében készítette el a szükséges elektronikus és papír alapú szórólapokat, plakátokat, melyek a teljes rendezvény reklámján kívül kifejezetten a Kézműves Udvar népszerűsítésére készültek. A rendezvény megvalósításában, arculat kialakításában fotódokumentáció készítésére Nagy Zsoltnét bíztuk meg.

Észrevételek, tanulságok, értékelés: Bár a Betyárnap megítélése a városban változó, a több éves visszaesés után minőségi megújulás jellemzi az eseményt, erősödik a hagyományőrző vonal. Ebbe jól illeszkedett a „Szabad a vásár! - Kézműves udvar”, így rendezvényünket sikeresnek könyvelhetjük el 

 
 
< >
Hagyományőrző betyárokJuhász Imre által gyűjtött pásztortárgyak bemutatójaA Magyar Hagyományőrző Faművesek bemutatójaA Magyar Hagyományőrző Faművesek bemutatójaFotózkodós paravánMagaslesNépi játszóház "díszlete"Teknőben mosás
<
Hagyományőrző betyárokJuhász Imre által gyűjtött pásztortárgyak bemutatójaA Magyar Hagyományőrző Faművesek bemutatójaA Magyar Hagyományőrző Faművesek bemutatójaFotózkodós paravánMagaslesNépi játszóház "díszlete"Teknőben mosás
>

Website by InnoTeq