Múzeumi foglalkozások

A múzeumban megtekinthető kiállításokhoz, valamint az alkotóházi munkához kapcsolódva az alábbi foglalkozásokat tartjuk, előzetes bejelentkezés alapján:

 1. Várostörténeti séta Zircen

A kiránduláson részt vevő diákokat a település legrégebbi történelmi emlékénél fogadjuk, ahol lehetőség van arra, hogy a buszból biztonságosan leszálljanak. Az egykori királyi kúria romjaitól indulva kényelmes tempóban járjuk be a várost. A rövid séta érinti Zirc városának jellegzetes épületeit és történelmi eseményeit – királyi kúria, Bagolyvár, az apátság mellett elhaladva a középkori oszlopfő, Dubniczay-ház. A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházba érve foglalkoztató füzet kitöltésével zárjuk a sétát.

Séta ideje a foglalkozással együtt: kb. 90 perc. Ára: 1000/fő, amely tartalmazza a pedagógia foglalkozást és a múzeumi belépőt. A foglalkoztató füzet ára: 700 Ft/db.

Max. létszám: 30 fő.

A séta után lehetőség nyílik a múzeum megtekintésére, kézműves foglalkozásra. Ezután a csoportot elkísérjük a Zirci Ciszterci Apátság nyugati bejáratához, ahonnan tetszés szerint meglátogathatják a Látogatóközpontot, az apátsági templomot, a Bakonyi Természettudományi Múzeumot vagy a Ciszterci Műemlékkönyvtárat.

 

2. Közös utazás az ismeretlenbe
Ismerkedés Reguly Antal munkásságával és a finnugor népekkel a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház „Utazás az ismeretlenbe” c. kiállításán.

A finnugor nyelvek rokonsága a kötelezően megtanulandó családfánál jóval több, számos érdekes témát vet fel. Mire jók a nyelvek? Hogyan változnak? Hogyan ismerhetünk meg egy ismeretlen nyelvet? Hogyan írjunk le furcsa hangokat? Hogy készül(het) egy térkép?
A foglalkozás keretében Reguly Antal munkásságán keresztül vizsgáljuk meg e kérdéseket. Hangzóanyagok, játékok, megoldandó feladatok teszik izgalmassá a kiállítás megismerését.

Időtartam: létszámtól függően 60-90 perc. Max. létszám: 30 fő. Ár: 3000 Ft/csoport, mely az oktatást tartalmazza.

Általános- és középiskolai, valamint felnőtt csoportoknak javasolt.

 

3. A bognár- és kádárműhely világa, avagy: ha egy gyalu mesélni tudna…

A foglalkozás során megmutatjuk, hogy milyen eszközöket és hogyan használtak a bognármesterek a kocsikerék és a kádármesterek a hordó elkészítése során. E szép munkafolyamatok kivitelezéséhez nagy szakértelemre és sokféle szerszámra volt szükség. A foglalkozáson választ kapunk arra, miért volt nagy jelentősége a bognár vagy kádár műhelyekben elkészült tárgyaknak régebben, hogy hogyan használták a faragószéket, mi a furdancs, hogy néz ki a gyalupad „őse”.

A gyerekek memóriajáték képeinek segítségével indulnak felfedezni a tárgyakat a raktárban. A tárgyak felügyelet mellett és kesztyűt húzva megfoghatóak, kézbe vehetőek.

Időtartam: 45 perc. Max. létszám: 12 fő

Általános- és középiskolai csoportoknak javasolt foglalkozás.

Ára: 700 Ft/fő, amely tartalmazza a múzeumi belépőjegy árát is.

 

4. Kincsek a padláson – Felfedezőút a Múzeum helytörténeti-néprajzi, grafikai és fotógyűjteményében

A padlástéri séta során a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház tanulmányi raktárával ismertetjük meg az érdeklődőket. A vezetés során bemutatjuk a múzeum gyűjteményeit, megismerkedünk a digitális katalógus előnyeivel a múzeumi műtárgyak megismerésében, bepillantást kapunk egy-egy tárgy „életrajzába”, kiderül mi a különbség a múzeumi kiállítás és a múzeumi látványraktár között.   

Ára: 700 Ft/fő, amely tartalmazza a múzeumi belépőjegy árát is. 


5. Kézműves foglalkozások

Gyertya-, bőrtárgy-, mézeskalács-készítés, nemezelés, szövés

A kézműves foglalkozásokon végzett feladatok a résztvevők életkorától és előzetes ismereteitől függően változnak.

A gyertyakészítés során műlépből sodort, díszített, valamint olvasztott viaszból mártott gyertyák készülnek. A bőrműves foglalkozáson színes bőrszálakból fonunk karkötőt. A mézeskalács faragott mintás ütőfával készül. Nemezelni labdát, karkötőt, képet szoktunk. A szövőfoglalkozáson szádfával és körmöcskével készítünk szalagokat, figurákat. Végeredményként mindenki saját készítésű tárgyakkal távozik.

Időtartam: életkortól függően 45-60 perc. Max. létszám egy foglalkozáson: 10 fő. Ár: 700 Ft/fő, mely tartalmazza az oktatást, az alapanyagokat és az eszközök használatát. Óvodai, általános- és középiskolai, valamint felnőtt csoportoknak javasolt.

További információ a Múzeum elérhetőségein (regulymuzeum@regulymuzeum.hu, 36/88-415422; 36/30-2376493; www.facebook.com/regulymuzeum), jelentkezés e-mailben. 

< >
Múzeumi foglalkozások

Website by InnoTeq