Hírlevél 2021./1.

A Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház hírlevele

2021/1. szám

 

Kedves Múzeumbarátok, rég nem látott vendégeink!

Amikor 2020. február végén bezártuk az „Utazás az ismeretlenbe” c. állandó kiállításunkat, nem gondoltuk, hogy ezzel az egész világ elindul az ismeretlen felé, mi „egyszerűen” szerettük volna felújítani a Múzeum épületét és új állandó kiállítást készíteni benne. „Kényszerpihenőnk” viszont szinte fel sem tűnt senkinek, hiszen leállt az egész világ… Mi azon szerencsések közé tartozunk, akik a világjárvány közepette is végezhették munkájukat, haladtunk a felújítással, rég elmaradt feladatokat pótoltunk be, és készültünk az újranyitásra.

Eljött a pillanat, és a Múzeum megnyithatja kapuit. Igaz, a felújított rész átadására még egy kicsit várni kell, de kézműves műhelyeink, városi sétáink már elérhetőek. Folyamatos nyitvatartásunk még nincs, de regisztrált csoportokat szeretettel várunk.

Múzeumok Éjszakája

Idén ismét meg lehet rendezni a Múzeumok Éjszakáját, így 2021. június 26-án mi is várjuk rég nem látott vendégeinket – és persze az újakat is. A programot két részre osztottuk: az első felében, este 6-tól 9-ig kézműves-foglalkozások és játékos feladatok várják az érdeklődőket, fél 10-től pedig kertmozit szervezünk, és megnézzük a Ruben Brandt, a gyűjtő c. filmet.

Részletek:

Hetet egy csapásra!

A történelemkönyvekből tudjuk, hogy több évszázaddal ezelőtt még hosszú út vezetett addig, míg valaki egy kézműves szakma mesterévé vált: először inasnak szegődött, majd vándorútra kelt, hogy több (akár külföldi) műhelyben tökéletesítse ismereteit. A Múzeumok Éjszakáján hét próbából álló vándorlásra hívunk minden „inast”, hogy kézművességbeli tudását gyarapítsa, és mesterré avathassuk. Június 26-án este 6 és 9 óra között kézműves foglalkozásokat tartunk minden érdeklődő számára, aki azonban „komolyan veszi magát”, az Vándorkönyvet válthat a kapuban, és a hét próba teljesítése után este 9-kor ünnepélyes avatás során kaphat mesterfokozatot, kitöltött füzetével pedig tombolasorsoláson vehet részt. A feladatok teljesítése kb. másfél órát vesz igénybe.

A hét próba a következő: a Vándorkönyv öt mesterségre szabott feladatainak megoldása, egy igazi kézművesremek elkészítése és legalább egy ügyességi feladat teljesítése.

A Vándorkönyv (ami kitöltve egyben tombolajegy is) ára jelképes, 200 Ft.

A kézműves-foglalkozásokon ettől függetlenül – a műhelyek befogadóképessége mértékében – részt vehet bárki, az érvényes járványügyi rendelkezések betartásával. A foglalkozások díjmentesek.

 

Ruben Brandt, a gyűjtő

Egy különös rablássorozat rázza meg a világ leghíresebb múzeumait: egy rejtélyes bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket. Hiába minden óvintézkedés, semmi sem akadályozhatja meg a Gyűjtőt és csapatát az újabb festmények ellopásában, a rendőrség pedig tehetetlen. Csupán Kowalski, a washingtoni magánnyomozó veszi észre, hogy mi a közös az ellopott műtárgyakban, de az ő élete is veszélybe kerül, amikor beleszeret a rablóbanda femme fatale-jába, Mimibe. A pánikba esett biztosítótársaságok százmillió dollár jutalmat ajánlanak a nyomravezetőnek, ezt hallva pedig az alvilág is bekapcsolódik a macska-egér játékba, mindent elsöprő lavinát indítva el…

Kezdés: este fél 10-kor a Múzeum udvarán. A filmvetítés ingyenes, 12 éven aluliaknak nem ajánlott. Pléd, kendő jól jöhet már este!

 

Előzetes nyári programjainkból:

Július 9–11.: Reguly Fesztivál

Augusztus 7.: Kézművesek a Betyárnapon

Szeptember 17–18.: Dubniczay Napok

Terveink szerint a kertmozi rendszeres programmá válik, figyeljék hirdetéseinket!

 

Website by InnoTeq